1001 Nights (1999)

Infó:

Eredeti cím ワン・サウザンド・ワン・ナイツ
Angol cím 1001 Nights
Egyéb cím(ek) nincs
Besorolás anime, film
Hossz 1 rész × 24 perc
Év 1999.04.24

Ismertető:

Az “Ezeregyéjszaka meséi” az idők folyamán sokakat megihletett: készültek mesefilmek, mozifilmek, sorozatok, képzőművészeti alkotások, melyek a témát járták körbe, és próbálták feldolgozni. A Yoshitaka Amano által jegyzett 1001 Nights is ehhez a tartalmas témához nyúl, rendhagyó módon, rendhagyó eszközökkel.

Yoshitaka Amano neve az anime kedvelők körében elsősorban a Vampire Hunter D: Bloodlust és az Angel’s Egg című mozifilmekből lehet ismert, hiszen mindkettő anime karakterei az ő rajzai alapján készültek. Amit azonban kevesen tudnak, hogy például ő illusztrálta az összes Vampire Hunter D regényt, illetve Neil Gaiman regényét, a The Sandman: The Dream Hunters-t is. És ezzel nincs vége! Az úriember készített borítót a mostanság igen népszerű Galneryius-nak (power-metált játszó japán banda), az ő keze munkáját dicséri a japán irodalom egyik klasszikusának, a The Tale Of Genji-nek a manga-jellegű kiadása, illetve az első hat Final Fantasy játék karakter tervei. Művészete szürreális és egyedi, könnyed és légies: a klasszikus japán fametszetek (ukiyo) stílusát vegyíti a 19. századi Art Nouveau stílusirányzatával.

Hogy miért mondtam el mindezt? Mert az 1001 Nights teljes mértékben az úriember rajzaiból, festményeiből, skicceiből áll össze és alkot egy kaotikus, mégis szemet gyönyörködtető egységet. Az 1001 Nights eredetileg egy Yoshitaka Amano artbook-ból készült, az 1996-ban megjelent Senya Ichiya Monogatari Budouhime-ből, amihez a történetet Matsumoto Takashiírta, és az egész alkotás ihletője az Ezeregyéjszaka meséinek egyike volt (The Adventures of Prince Camaralzaman and the Princess Badoura). Ezt az artbook-ot használták fel és bővítették ki az 1001 Nights megalkotásához, ami lényegében nem más, mint a Los Angeles-i Filharmonikusok együttműködésével elkészített huszonhárom perces animációs, zenés kisfilm – ami 1999-ben debütált a Sundance Filmfesztiválon.

Az Ezeregyéjszaka meséiben lévő eredeti történet szerint Shahriman perzsa király egyetlen fiát, a jóképű Camaralzaman herceget elzárja palotája egyik tornyába, nehogy valami baj érje. A toronyban a herceg barátságot köt két dzsinnel, akik elmondják neki, hogy él Kínában egy csodaszép hercegnő, Badoura, aki rendre elutasítja a kezéért versengő kérőket. A két dzsinn elhatározza, hogy összehozza a hercegnőt és a herceget, ezért elrabolják az alvó hercegnőt, és a szintén alvó herceg hálószobájába viszik. Amint mindketten felébrednek, és megpillantják egymást, halálosan egymásba szeretnek, és szerelmük jeleként gyűrűt cserélnek. Amikor azonban újra elalszanak, a hercegnő visszakerül a saját palotájába. Badoura és Camaralzaman egymástól messze ébred, és egymás hiányától szenvedve majd eszét veszti. Megpróbáltatások és különféle próbák után azonban a szerelmesek egymásra találnak, és összeházasodnak…

Röviden és tömören nagyjából ennyi a történet, amit a kisfilm feldolgoz. Nem érzem, hogy bárminemű spoilert elmondtam volna, lévén a fent leírtak nagyban hozzájárulhatnak az alkotás megértéséhez. Ugyanis a filmben egy rövid bevezető narráción kívül nincs semmiféle beszéd és párbeszéd, csak és kizárólag a David Newman által komponált klasszikus zene csendül fel. A Filharmonikusok által játszott aláfestő zene igazán szép: hol erőteljesen hömpölyög, hol a végletekig fokozza a feszültséget, hogy aztán mindezt feloldja néhány lágy és halkuló taktussal. Mindez hatásosan igazodik Amano rajzaihoz, villódzó képeihez, melyek álomhoz méltóan szétfolynak és kiélesednek, kifakulnak vagy megtelnek különféle színekkel. A színek játéka is igazán mesteri: a fekete-fehér kontrasztot váltja az élénk, telt színek kavalkádja, ami végül fakó pasztellszínekbe csendesül le, és ez meg nem áll egy percre sem, amíg a film csak tart. A részletekbe menően kidolgozott festményeket pár vonalból álló skiccek váltják, a vonalakból formák és ábrák születnek, melyekből újabbak és újabbak alakulnak ki megállás nélkül. Mindvégig mozgalmas, minden erőlködés nélküli – néha mégis azt az érzetet kelti, hogy totálisan kaotikus.

Mindent összevetve azt mondanám rá, hogy “különleges”. Mert szépnek szép – de csak annak fog tetszeni, aki kedveli Amano mester stílusát. És jónak jó – de csak az tudja majd értékelni, aki ismeri valamelyest a feldolgozott történetet. Pont emiatt nem is való mindenkinek. A célközönség inkább a felnőttebb, a művészi megvalósítást értékelő korosztály, semmiképp sem a gyerekek. Mindenesetre teljességgel megéri a rászánandó kicsivel több, mint húsz percet, mert zseniálisan összerakott alkotás.