Afro Samurai (2007) (magyarul)

Képtalálat a következőre: „afro samurai 512x512”

Eredeti cím アフロサムライ
Angol cím Afro Samurai
Magyar cím Afro Szamuráj
Egyéb cím(ek) Afro Samurai OVA
Besorolás anime, TV
Hossz 5 rész
Dátum 2007
Ismertető:
Keletkezés:
Az Afro Samurai egy japán doujinshi mangaszéria alapján készült, amit Takashi Okazaki alkotott, és eredetileg a NOU NOU HAU doujin magazinban jelent meg. Fuminori Kizaki rendezésével 2007-ben elkészült az 5 részes koprodukciós anime, aminek a producere a GONZO stúdió volt.Az alaptörténet:
Egy futurisztikus, mégis feudális Japánban járunk, ahol megismerkedhetünk főszereplőnkkel, Afro-val, aki a hajáról kapta a nevét. Már rögtön az anime elején vérontással szembesülünk, ahol Afro apukájával, a Föld Első Számú Harcosával kegyetlenül végez az akkori Második Számú Harcos, Justice. A fiatal Afro elhatározza, hogy bosszút áll apja gyilkosán és azzal együtt megszerzi az apjától elvett ELső Számú Harcos címet!Ebben a romlott világban rengetek útonállóba, fosztogatóba botolhat az ember, akik a kisgyerekeket sem kímélik, ha adódik rá lehetőségük. Afroval is így történt, és elég súlyosan megsérült. A helyzeten már csak az rontott, hogy elvették a Második Számú Harcos-t jelképező fejpántot, melyet apja halála után magánál hordott. Szerencséjére egy kardforgató mester iskolájának a diákjai rátaláltak és befogadták őt családtagnak. Az idő telt, és Afro egyre erősebbé vált a tanításoknak köszönhetően, emellett el is kezdte kutatni az elvesztett fejpántját.Majd elérkezett az az idő, amikor Afro választás elé került: marad az iskolában a “családjánál”, és békében élnek tovább a mesterrel; vagy megöli a mesterét – akiről kiderült, hogy birtokolja a Második Számú Harcos fejpántját-, és elindul bosszúéhes útján. Azonban ezt a döntést és a folytatását már nektek kell kiderítenetek!^^

Az animéről:
Párhuzamosan két szálon futó eseményt követhetünk nyomon a második résztől fogva: az egyik Afro múltja, amikor apja halála után befogadták az iskolába és amíg ott tanult egészen tinédzser koráig. A másik pedig a jelen, ahol át kell vágnia magát a bosszú hosszú és kegyetlen ösvényén. Maga a történet nem egy egetrengetően nagy alkotás, mivel szinte csak határtalan vérfürdőkből és gyilkolásokból áll az egész, azonban a világ, amelyben ez meg van jelenítve, az roppant érdekes és ötletes. Először is ott van Justice, a főgonosz, aki egy az egyben a cowboy irányzatot képviseli: sarkantyús csizma, Colt pisztoly, cowboy kalap. Afro Samurai képzeletbeli barátja, Ninja Ninja tipikus példája a laza néger stílusnak, akinek meglehetősen nagy a szája. És Afro képviseli a csöndes szamurájt, akinek elképesztő harcászati tudása és ereje van. A kardok és pisztolyok mellett megtalálható még rakétavető, robotok, sorozatlövő nyílpuska és lézer lövedék technológia. Szó mi szó, ez egy igazán változatos és egyedi anime.

Hangzás, grafika:
Grafikája szerintem egyszerűen pazar! Talán a 2007-es év egyik legszebb grafikájú animéje (részemről). Zenei világát leginkább a Samurai Champloo-hoz tudnám hasonlítani, mivel itt is szinte csak hip-hop-ot és rap-et lehet hallani. Külön hozzá kell tenni, hogy a zenét az egykori Wu-Tang Clan tag, RZA készítette, aki világhírű a hip-hop zenéjéről. A szinkronhangok is nagyon jók: Samuel L. Jackson (mint Afro Samurai és Ninja Ninja), Ron Perlman (mint Justice) és Kelly Hu (mint Okiku).

Összegzés, egyéni vélemény:
A sok negatív kritika ellenére nekem tetszett az anime. Sőt, jobbat kaptam tőle, mint amire számítottam. Lehetséges, hogy egyeseknek azért nem tetszik, mert egy szamurájos történet, amiben szinte alig van valami elmélkednivaló, nem elgondolkodtató, hanem szinte csak brutális öldöklés és fröcsögő vér az egész. Mindenesetre semmiféleképpen nem ajánlom gyenge idegzetűeknek vagy vért nem kedvelőknek!^^ Azonban aki egy bosszúálló-öldöklős történetre kíváncsi, annak mindenféleképpen javaslom!^^ És végezetül egy mondat, ami talán a legjobban megfogott az animében, mikor Afro végez húsz főnyi banditacsoporttal, majd a végén megszólal:

“Semmi személyes. Csak bosszú.”
KategóriákA