Aoi Bungaku Series (2009)

Eredeti cím 青い文学シリーズ
Angol cím Blue Literature Series
Egyéb cím(ek) Evergreen Literature
Besorolás anime, TV
Hossz 12 rész
Év 2009
Ismertető:
Valljuk be, de őszintén: manapság az emberek többsége önként – nem pedig iskolai, vagy egyéb kényszer hatására – viszonylag kevés klasszikus szépirodalmi művet olvas. Emiatt olyan remek alkotások merülnek teljes feledésbe, melyek mégis megérdemelnék a megismerést és a továbbélést. Az Aoi Bungaku célja éppen az, hogy a napjainkban egyre kevesebbet olvasó közönséghez eljuttasson olyan remekbe szabott irodalmi alkotásokat, melyeket az ifjabb generációk már kevésbé, vagy egyáltalán nem ismernek. És higgyétek el nekem, a kezdeményezés bizony működik, hiszen az anime sikeresen demonstrálja azt, hogy ami régi és ami szépirodalmi, az nem feltétlenül szinonimája az elavultnak, unalmasnak vagy befogadhatatlannak.

Kalauzunk Sakai Masato, színész (Sky High, Honey & Clover, Sukiyaki Western Django), aki amellett, hogy rengeteg érdekes információt oszt meg velünk az epizódok elején az irodalmi művek keletkezéséről és szerzőiről, még az animeseiyuu gárdájában is felbukkan. Ugyanis az ő hangján szólal meg például Oba Yozo a No Longer Human főhőse; Shirimaru, a sakurától rettegő bandita; a Kokoro féltékeny egyetemistája; de a barátja életéért rohanó Melos is. 

Hat történetet ismerhetünk meg. Hat különböző, mégis kegyetlenül hatásos, ijesztő vagy éppen szomorú, ám mindenképpen elgondolkodtató történetet. Emellett négy olyan japán szerzőt is, akik mára egytől egyig az irodalom nagyjainak táborába emelkedtek. 
Nézzük meg kicsit részletesebben, hogy miről is mesélnek nekünk!


No Longer Human (1-4. epizód)
Oba Yozo nem találja helyét a világban. Tehetetlenül vergődik befolyásos apjának való megfelelési kényszere és a társadalomba való beilleszkedés súlya alatt. Kísértet az emberek között, magát ellátni képtelen bábu, aki kétségbeesetten próbál egyensúlyozni az élet és a halálba való menekülés vékonyka mezsgyéjén – inkább kevesebb, mint több sikerrel. A vele kapcsolatot teremtő emberekbe kapaszkodva, nők karjaiba menekülve éli önpusztító életét – hol öngyilkossági kísérletbe, hol apaszerepbe, hol az alkohol mámorába sodródva. Aztán találkozik Yoshikoval, és úgy tűnik, kísértetből végre igazi emberré lesz, valódi élettel. De vajon tényleg így lesz?

DAZAI Osamu (太宰 治) Ningen Shikkaku (No Longer Human) című kisregénye 1948-ban jelent meg. Ez a mű az író utolsó életében megjelent alkotása, hiszen még abban az évben kettős öngyilkosságot követett el Yamazaki Tomie-vel és meghalt. A novellából Dazai-sensei 100. születésnapjának alkalmából 2009-ben az anime mellett egészestés, élőszereplős filmet is készítettek. 

No Longer Human grafikája OBATA Takeshi (小畑健) keze nyomát viseli magán (Death Note, Bakuman, Hikaru no Go). A történet depresszív hangulatához, és komor mondanivalójához jól eltalált választás volt a Death Note-gurut felkérni. A szépen megrajzolt, részletesen kidolgozott karakterek simulékonyan illeszkednek a realisztikus, ’30-as évek Japánjába, és élesen elütnek a főszereplő fel-felvillanó, szürreális és groteszk belső világának megjelenítésétől. Egy komplex világ, sötét függönyön keresztül, az elidegenedés és útkeresés bemutatásával, a társadalomtól való eltávolodás problémakörére építve. Komoly téma, komor mondanivaló, igényes kivitelezés. 


Into the Forest, Under Cherries in Full Blossom (5-6. epizód)
Shirimaru viszonylag kedves, ám határozott hegyi banditaként tengeti egyszerű életét jó néhány rabolt feleséggel az oldalán. Egy gondja van csak: retteg a mások által nagyra tartott és csodált virágzó cseresznyefáktól. Amikor találkozik a szépséges Akikoval, első látásra beleszeret és megszerzi magának a nőt. Akiko azonban akkora befolyással van a férfira, hogy az olyasmit is megtesz, amire addig még csak gondolni sem mert. A gyilkosságok és a szerelem között őrlődve Shirimaru élete fenekestől felfordul, ráadásul a félelmetes cseresznyefák is újra virágot bontanak. 

A SAKAGUCHI Ango (坂口 安吾) álnév alatt publikáló SAKAGUCHI Heigo (坂口 炳五) 1947-ben írta a Sakura no mori no mankai no shita (In the Forest, Under Cherries in Full Bloom) című novelláját, mely a II. Világháborúhoz kötődő élményei hatására született. A japánok által kedvelt és nagyra tartott cseresznyevirág (sakura) ábrázolása hatalmas felháborodást és döbbenetet váltott ki az írás megjelenése után. Az író ugyanis nem kímélve a már-már szentként tisztelt növényt olyan képzettársítást kapcsolt hozzá, mellyel teljesen kifordította és átértelmezte a hozzá
kötődő, általánosan elfogadott jelentéstartalmat. A sakura az élet értelmetlenségének és kegyetlen rövidségének szimbólumává avanzsálva elvesztette tisztaságát és nemességét. A novellából 1975-ben filmet is készítettek.


Kubo Tite (久保帯人) felelt az 5-6. epizód grafikájáért, amit Bleach rajongók tuti, hogy az első pillanatban ki is szúrnak. Ez a két rész stílusát tekintve teljességgel behatárolhatatlan. Érdekes, és némileg bizarr egyveleget alkotnak benne a véres, horrorisztikus elemek, a könnyed, vicces szituációk, és a musicalszerű éneklős-táncolós mozzanatok. A könnyedség szépen ellensúlyozza és oldja fel a borzalmat, hogy végül az események a nézőt meglepő – de azért előre sejthető – kegyetlen befejezésben csúcsosodjanak ki. 


Kokoro (7-8. epizód)
Sensei és K, akár a tűz és víz. Sensei jómódú, jóképű egyetemista, az a könnyen barátkozó és könnyen középpontba kerülő típus. K szegény, nagydarab és csúnya, magának való és a tanulmányainak élő alak. Mégis barátok. Amikor K odaköltözik Sensei albérletébe és mindketten beleszeretnek a főbérlő lányába, minden megváltozik: féltékenység és árulás mérgezi meg régi barátságukat, és a szerelmi háromszög tagjai menthetetlenül sodródnak a tragikus végkifejlet felé. 

SOSEKI Natsume (夏目 漱石) Kokoro (The Heart) című, három főbb részre osztható regénye az Asahi Shinbun napilapban jelent meg folytatásos formában, 1914-től. A mű az író kései korszakába sorolható, melyben már az élet és az emberek kevésbé derűs oldalát igyekezett bemutatni. Két filmadaptációt is megélt: egyet 1955-ben (ami Ichikawa Kon rendező révén bekerült a Masters of Cinema filmjei közé), egyet pedig 1977-ben, ami kevesebb sikerrel futott.

Ez a két rész is OBATA Takeshi (小畑健) karakterdesignjával készült, és bár korántsem olyan sötét, mint a No Longer Human első négy epizódja, különleges, melankolikus hangulatot varázsol az amúgy is tragikus történet köré. A két főszereplő személyiségének kontrasztját zseniálisan érzékelteti grafikai megjelenítésük. A részek ügyesen egészítik ki egymást az elbeszélői nézőpontok megváltoztatása révén: míg az első epizód Sensei, a második K szemszögéből mutatja be az eseményeket. Barátság, önzés, féltékenység, árulás, mindez két különleges és különböző főszereplő gondolatain és tettein keresztül. Mindennapi dráma, nem mindennapi megvalósításban.


Run, Melos! (9-10. epizód)
Takada, a tehetséges drámaíró új felkérést kap: szövegkönyvet kell készítenie a Fuss, Melos! című műhöz. A történet a barátságról szól: Melos – hogy halálos büntetése előtt elrendezze húga esküvőjét – saját barátját, Selinuntius-t adja zálogba, ígérvén, hogy időben visszatér, hogy kiváltsa őt. Takada azonban nem boldogul az írással, mert a történet eszébe juttatja saját múltját, és áruló barátját, Joshidát.

DAZAI Osamu (太宰 治) Hashire Merosu (Run, Melos!) című novellája 1940-ben jelent meg, és az író életigenlő, pozitívabb írásai közé tartozik. Bevallottan Friedrich Schiller: Die Bürgschaft (magyarul Rónay Miklós fordításában: (A kezesség) című balladájának átirata, ami viszont egy Gaius Julius Hyginus által lejegyzett görög mondán alapszik. Az Aoi Bungaku hat története közül kétségtelenül ez érte meg a legtöbb feldolgozást: készült belőle több mozifilm, egy dorama, de 1992-ben még egy anime movie is.

Run, Melos! karaktereiért KONOMI Takeshi (許斐 剛), a Prince of Tennis atyja felelt. Ennek megfelelően – és a sztorit nézve talán kicsit megtévesztően – helyes bishik bőrébe bújtak főszereplőink. Mégse feltételezzen senki shounen ai vagy yaoibeütést a dolognak, mert ilyesmi még csak fel sem merül! A történet keretbe foglalása és kettős elbeszélése révén valójában két feldolgozását láthatjuk ugyanannak a cselekménysornak:
az ókorban játszódó, színdarabként megjelenített dráma, és a drámaíró múltja összekeveredik és kiegészítve egymást teszik teljessé ezt a megható történetet. A barátság és az önfeláldozás témakörét boncolgatva nem véletlenül merül fel a kérdés: mi a rosszabb? Valakit hosszú-hosszú időre megváratni, vagy valakire időtlen-időkig várakozni?



The Spider’s Thread (11. epizód)
Kandata az életet semmibe vevő, senkinek sem kegyelmező, kegyetlen rablógyilkos. Félelmetes bűnöző, aki rettegésben tartja egy egész város lakosságát. A szerencse azonban elpártol mellőle, és miután elfogják, a hiúságában megsértett király nem kegyelmez neki: kivégzik. Kandata a Pokolban tér magához, és kénytelen saját bőrén megtapasztalni, hogy milyen is a bűnösök büntetése. Az immár rettegő férfi előtt mégis megcsillan a menekülés lehetősége, a kérdés pedig az: Kandata képes lesz élni vele? 

AKUTAGAWA Ryunosuke (芥川 龍之介) Kumo no Ito (The Spider’s Thread) című novellája eredetileg egy gyerekeknek szóló, rövidke buddhista tanmese, ami 1918-ban jelent meg az Akai Tori magazinban. Akutagawa korai alkotásainak egyike.

Kubo Tite (久保帯人) lenyűgöző látványvilágot álmodott Kandata kíméletlen, majd megtört karaktere mögé. A rettegő város színes, parádés forgataga szinte előrevetíti a Pokol szürreálisan szétfolyó, a vér vörösének minden színárnyalatában pompázó ábrázolását. Az élénk színek és groteszk pokolbeli alakok egy véres karnevál kellős közepébe röpítenek minket, és az alkotók elgondolkodtatva fricskázzák meg orrunkat: képesek lennénk legyőzni emberi természetünket és megváltozni, ha a lelkünk múlna rajta? 


Hell Screen (12. epizód)
Yoshihide kiváló művész, aki alárendeli művészetének saját és lánya életét. Élethű festményei felkeltik a király érdeklődését is, aki ezért felkéri őt, hogy mauzóleumának belső falára örökítse meg szeretett városának minden egyes szegletét és minden egyes lakóját. Yoshihide azonban csak azt képes lefesteni, amit lát, nem pedig azt, amit a király elvár tőle. Így a mauzóleum falaira a városban élők nyomorát és szenvedését, magát a Poklot festi meg. Mégsem képes befejezni élete főművét, ezért a király segítségét kéri: saját szemével kell látnia egy máglyán elégő áldozatot. 

Jigokuhen (Hell Screen) szintén AKUTAGAWA Ryunosuke (芥川 龍之介) novellája, amit a The Spider’s Thread-hez hasonlóan korai éveiben, 1918-ban írt. 1969-ben Nakadai Tatsuya főszereplésével sikeres filmadaptáció készült belőle, de érdekes módon a témához a filmesek azóta sem nyúltak. 

Kubo Tite (久保帯人) folytatta a tizenegyedik epizódban felhúzott színes díszletek kitöltését, ezért úgy tűnik, mintha ez a rész az előző folytatása lenne. Ugyanabban a városban járunk, de most betekinthetünk a csiricsáré felszín alá, meglátva azt a szenvedést és a nyomort, ami Yoshihidét is felháborítja. A történet élvezetesen szemlélteti az elhivatottság és a művészet kapcsolatát, az alkotói fantázia és szabadság elszabadulásának elborzasztó következményeit. A látványvilág továbbra is pazar, a lezárás pedig megrendítő – ahogy minden eddigi történet esetében. 


Shueisha szellemes ötlettel támogatta meg az anime sorozatot: pár száz yenes áron újra kiadta azokat a műveket, melyekből a történeteket adaptálták. A füzetek „animés” külsőt kaptak, így az ifjú olvasók is nagyobb kedvvel vehetik kézbe az irodalmi alkotásokat. A négy író hat története közül nálunk is napvilágot látott Akugatawa Ryunosuke két novellája a Scolar Kiadó által megjelentetett A vihar kapujában című novellás kötetben. Bár a többi történet eredetije nem kapható, Sakaguchi Ango-n kívül a másik két szerző néhány egyéb írása azért olvasható magyarul – azokba is érdemes belenézni. 

Az anime kétségkívül különleges és jól sikerült darab. Ehhez hozzátartozik az is, hogy remek alapanyagból dolgoztak a készítők, és az is, hogy kimagasló tudású emberek vettek részt az egyes epizódok létrehozásában. Az Aoi Bungaku sosem lesz mainstream anime, főleg azoknak szól, akik érdeklődnek a japán irodalom, és a sajátos történetek iránt. Ereje páratlan látványvilágában, sokszínűségében és a nem mindennapi cselekménysorokban rejlik. Az anime narrátorához hasonlóan nekem is azt kell mondanom:

„Ezen művek örökzöldek, mert mesterművek”
Online részek:
01. rész 02. rész 03. rész 04. rész
05. rész 06. rész 07. rész 08. rész
09. rész 10. rész 11. rész 12. rész

 

KategóriákA