Dragon Crisis (2010-11)

Képtalálat a következőre: „Dragon Crisis ico”

Eredeti cím ドラゴンクライシス!
Angol cím Dragon Crisis
Egyéb cím(ek) Dragon Crisis!
Besorolás anime, TV
Hossz 12 rész
Dátum 2010 – 2011
Ismertető:
Előzmények:

A Dragon Crisis (japánul “Doragon Kuraishisu!”) egy light novel-ként kezdte, amit Kaya Kizaki írt, és ír még mindig. Első száma 2007. január 25-én került ki, és a mai napig fut. Az anime első részét 2011. január 10-én adták le, az utolsót pedig 2011. március 11-én.

Történet:

Először is pár szó az alaphelyzetről és a világról. Ebben a világban számtalan természetfeletti lény és varázserejű tárgy található. Ezeket a tárgyakat “Elveszett Ereklyéknek” nevezik, és mindegyik valamilyen egyedi erővel rendelkezik; vannak az Elátkozott Ereklyék, amelyek képesek megszállni tulajdonosukat, és megőrjíteni. Ezeket az ereklyéket erejük szerint sorolják be, amiből az “S szintű” a legértékesebb és legerősebb is. Létezik egy “Society” nevű szervezet, amely ezen ereklyék összegyűjtését tűzte ki céljául. Ennek érdekében átoktörőket alkalmaznak, mivel csak ők képesek használni az ereklyéket. Az átoktörőket 1-től 10-es szintűig sorolják be, melyből a 10-es a legerősebb.

Kisaragi Ryuuji a főszereplőnk, aki első látásra egy teljesen átlagos iskolás fiúnak látszik, de mégsem az. Ugyanis ő egy 10-es szintű átoktörő, és a híres Kisaragi házaspár fia, akik az egyik legjobb ereklye gyűjtők a Society-ben, éppen emiatt szinte soha nincsenek otthon. Ám Ryuuji nem kívánja követni szülei példáját bizonyos okok miatt. Emellett Ryuuji-nak van egy visszatérő álma, melyben a vízben süllyed tehetetlenül, ám egy szőke lány megmenti.

Egy nap, mikor Ryuuji az iskolában unja magát az órán, hirtelen betoppan Nanao Eriko, Ryuuji unokatestvére, aki egy 7-es szintű átoktörő. Gyorsan kirángatja Ryuuji-t az óráról, hogy ellopjanak egy S szintű ereklyét egy másik szervezettől. Ez sikerül is nagy nehezen, de kiderül, hogy az az ereklye, amit elloptak, nem teljesen az, aminek hitték, sőt, nem is ereklye. Egy lány az, akiről kiderül, hogy egy vörös sárkány, ezen mindenki nagyon ledöbben, hiszen annyira kevesen láttak eddig sárkányt, hogy néhányan nem is biztosak a létezésükben. Mindemellett a lány, akit Ryuuji elnevezett Rose-nak teljesen odavan a fiúért, és emellett még elég féltékeny típus is. Ráadásul folyton a jegyesének nevezi magát, sőt, valahonnan ismerte is a fiút és még a nevét is egyből tudta, amint meglátta. Majd hamar kiderül, hogy honnan is ismerik egymást, hiszen Ryuuji-nak is eszébe jut a lány, és hogy az álma nem is álom, sokkal inkább egy inkább emlék.

Így veszi kezdetét hőseink zavaros kis élete, mivel Rose-nak laknia kell valahol, és Eriko sem maradhat fedél nélkül, így hátRyuuji-nál kell mind két lánynak laknia. Ami persze elég furcsa helyzeteket teremt.

Grafika, Zene:

A képi megjelenésére nem lehet panasz, hiszen simán hozza a 2011-es animék szintjét. Valamint a szereplők külső kidolgozása is nagyon szép lett, nem lehet rá mondani semmi rosszat. A zene is egész élvezhető lett, és ezt most nem csak úgy mondom, tényleg jól adja vissza a hátérzene az éppen aktuális helyzetet. Az opening és az ending is egész jók lettek, mivel jól tükrözik az anime hangulatát, bár a zene maga, ezekben szerintem nem valami kiemelkedő.

Személyes vélemény:

Véleményem szerint, minden (vagy legalábbis sok) jó dolog megtalálható ebben az animében. Néhol humoros és érdekes, de néhol drámai és komoly. Annál inkább, mivel ezek a helyzetek gyorsan, és gyakran váltogatják egymást. Egyszer minden nyugis, majd hirtelen, veszélyesen komolyra fordul a dolog. Mindenesetre a történet, a szereplők is érdekesek, mi kell még?! Valamint a látványra is adtak még jócskán.

Online részek:
 01.rész  02.rész  03.rész  04.rész
 05.rész  06.rész  07.rész  08.rész
 09.rész  10.rész  11.rész  12.rész
KategóriákD