Ginga Tetsudou no Yoru (1985)

Infó:

Eredeti cím 銀河鉄道の夜
Angol cím Night on the Galactic Railroad
Egyéb cím(ek) nincs
Besorolás anime, film
Hossz 1 rész
Dátum 1985

Ismertető:

Miyazawa Kenji
A századforduló előtt, 1896-ban született író regényén alapul. Miyazawa a japán irodalom egyik fontos alakja. Gyerekeknek szóló történeteket, verseket írt. Emellett sokáig tanárként dolgozott, de nem az a klasszikus féle volt. Úgy gondolta, hogy a diákoknak első kézből, valódi dolgokon keresztül megtapasztalva kell tanulniuk. Emiatt sokszor vitte ki tanítványait sétálni. A könyvet 1924-ben kezdte el írni, szeretett húga ’22-es halála után. Vasúttal utazgatott bánata enyhítésére, és ekkor kezdett dolgozni rajta. Ezek a tapasztalatai adják a könyv alapját. Egészen 1933-as haláláig átdolgozta, finomította az írást. Így a (fél)kész mű csak 1934-ben posztumusz jelent meg.

Az éjszaka a csillagközi vasúton

Történetünk főhőse Giovanni, a fiatal fiú, aki sok megpróbáltatáson megy keresztül. Az apja nincs otthon, mert északon van egy expedíción, anyja betegeskedik, és így neki kell gondoskodnia róla. Ha ez nem lenne elég, ez és sok más miatt az iskolában gúny tárgya. Zanelli – aki a Giovannit bántók fő alakja – folyton bántja fiatal szereplőnket. Apja hollétével – ez a kérdés időről időre előkerül a filmben – annak kutatásaival, vélt vagy valós illegalitásával, de egy egyszerű kabáttal is képes/képesek zrikálni. Egyetlen barátja van, Campanella, akivel már kiskoruk óta ismerik egymást, mivel szüleik is jó barátok. Giovanni az iskola után a helyi újságnál dolgozik kevés pénzért. Majd otthon segít édesanyjának, aki bár beteg, de bátorítja fiát, hogy menjen el a városban tartandó fesztiválra. A városban összefut Zanelliékkel, akik újfent gúnyt űznek belőle. Végül egy sötét dombon pihen meg. Hirtelen a semmiből egy vonat bukkan fel. Felszáll rá, de nincs rajta senki. Majd egyszer csak megjelenik előtte barátja, Campanella. Hosszú utazásra indulnak a galaxisunkban…

A Night on the Galactic Railroad egy különös film. Egy különös, elgondolkodtató fantasy. Bár eredetileg gyerekeknek szól, mégis sötét témával foglalkozik. A halál, az elfogadás, a vallás, a boldogság és a felnőtté válás ezek. A szereplők nem egyszerű utazásra indulnak, furcsábbnál furcsább embereket és helyeket ismernek meg. Olyanok, mint az óriási csontvázak kutatói, gémekből cukrot készítők vagy hajó baleset résztvevői. Ezek az emberek, ahogy megjelentek, úgy is tűnnek el a vonatról. Egyedül Giovanniék a biztos pont. Elgondolkodtató helyzetek, emberek. És ez az egész célja. Hogy elgondolkodtasson. A saját miben létünkről, boldogságunk kereséséről. És ezt úgy teszi, hogy közben a film szereplői is relevánsak. Giovanni egy olyan szereplő, akivel könnyű azonosulni, hisz egy hétköznapi fiatal fiú, aki próbál helyt állni az élete minden területén. Az iskolában nem engedni az erősködőknek, otthon segíteni ahol, ahogy tud. És ebben van segítségére az utazás, ahol meg kell tanulnia, hogy semmi sem örök. Minden és mindenki elmúlik.

És szerencsések vagyunk, mivel a film feldolgozásában minden segítségünkre van. A zene, az animáció, a szinkronhangok, mind együtt van, együtt él a történettel. Az animáció – bár egy 1985-ös filmről van szó – a helyén van. Az idő ellenére, ami jól látszik, de mégis időtálló. Nem Ghibli minőségű, de a környezet igazán jól néz ki és hangulatot teremt. Egyedül a karakterek megjelenése és azok mimikája hagy kivetni valót maga után. Itt jegyezném meg, hogy a történet két főszereplője és sokan mások macskaként jelennek meg. Csak három szereplő van, aki rendes emberi alakban látható. Rajtuk kívül Giovanni városának lakói és az utasok is mind macskaként láthatóak. Talán ez előnyére is válik. Annyira kifejezőbb volt így. Annyira jellemző lett a történetre ez a macskás interpretáció, hogy a tavalyi Guskou Budori no Denki film – ami szintén egy Miyazawa Kenji alkotás – is ezt a karakterdizájnt alkalmazta. Nem csak, hogy alkalmazta, de ugyanazok is a szereplők megjelenése Giovannitól az utolsó mellékszereplőig.
Mivel egy átlagos filmhez képest valamivel kevesebb dialóg van, ezeket az üres részeket a zene töltötte ki. Több klasszikus is megjelenik, de az egész segít megteremteni azt a különös atmoszférát. Néhol már-már félelmetes a zene. Máskor meg olyan érzést kelt, mintha valami nagy dolog készülődne. Nagyon átgondolt és jól kivitelezett dallamok csendülnek fel, amik egytől egyig az adott helyzethez illő muzsikát szolgáltatnak.
Ami még elronthatta volna a filmet, az a rossz hangok. De ezzel sem sikerült mellé nyúlni. A két főszereplő hangja, Tanaka Mayumi (akit ma már sokan Monkey D. Luffy hangjaként ismernek) és Sakamoto Chika (aki a Sailor Moonből lehet ismerős) profi munkát végeztek. Nem lehet rájuk panasz, mindenki hozza a legjobbját.

Szubjektíven

Ez a film nem tartozik a legnagyobb klasszikusok közé, de ettől még nem lenézendő. Nem egyszerű, nem könnyű megemészteni. Nagyon lassú, ezért sokaknak gondot okozhat. És bár ’85-ös film, mégis tökéletesen megállja a helyét a mai darabok között. Vannak hibái, mint a kifejezéstelen arcok (amik később máshogy nézve szintén hozzá tehet) vagy a túlhúzott jelenetek, de úgy vélem, olyan film ez, amit egyszer meg kell nézni…