Medaka Box (2012)

Medaka Box ICON by Animegun

Eredeti címめだかボックス
Angol címMedaka Box
Egyéb cím(ek)nincs
Besorolásanime, TV
Hossz12 rész
Év2012
Ismertető:
A Sensei ismét…

NisiOisiN megint megkapta a lehetőséget, hogy az eddig csak képzeletünkben mozgó karaktereit szemünk láttára kelthesse életre. Ezúttal a 2009 áprilisa óta futó Medaka Box-ra vetették rá magukat az animátorok, hogy a nagyközönség elé tárhassák. Nishio Ishin ’81-ben született, de már a 20-as évei során befutott, és azóta töretlen népszerűségnek örvend Japán- és világszerte. A művei közül eddig inkább a regényeket vitték “vászonra”: a teljes Katanagatari szériát, valamint a Monogatari szériából eddig a Bakemonogatarit és a Nisemonogatarit, de készülőben van már a folytatás is. Szerintem ideje nekilátni egy mangának is… szerencsénkre szerintük is.

A Hakoniwa Akadémia frissen megválasztott diáktanácsának elnöke

Egy elszigetelt, nagyváros méretű oktatási intézményről beszélünk, valamint annak rögtön, elsőévesen megválasztott DT elnökéről, Kurokami Medakáról. Medaka-chan első ránézésre egy tökéletes teremtmény: szép, eszméletlenül csinos, ennek tudatában már-már egészségtelenül pőre is, profi bármiben, amibe csak bele mer kezdeni, olyan érzésünk van, mintha az átlag emberek fölött állna. Talán ez igaz is… Nem véletlenül lett elsöprő fölénnyel megválasztva, ám akármennyire is emberfeletti leányzó, szüksége van támaszokra, segítségre, így muszáj tagokat toboroznia a Tanácsba. Hitoyoshi Zenkichi Medaka-chan gyerekkori barátja, bár kapcsolatukat ez a pár szó teljesen elégtelenül írja le. Annyira összetett, fura, őrült személyiségek, hogy viszonyuk definiálhatatlan. A fiú látszatban bármennyire is ellenkezik, Medaka-chan nem tűr nemleges választ, így ketten lesznek a diáktanács alapkövei.

Medaka Box

Hogy az új diáktanácsot népszerűsítse, valamint kézzelfoghatóvá tegye a diákok számára, Medaka-chan egy panaszládát helyez el az iskolában, amibe bárki bedobhatja segélykérő levelét, mivel a DT a nap 24 órájában, az év 365 napján elfogadja a kihívásokat, és segít megoldani a problémát, legyen az bármilyen apróság is.

Online részek:
CategoriesM