Redline (2009)

Eredeti címレドライン
Angol címRedline
Egyéb cím(ek)REDLINE, Red Line
Besorolásanime, Movie
Hossz1 rész
Év2009
Ismertető:
A távoli jövőben, mikor a légautók veszik át a kerekesek helyét, léteznek még páran, akik tovább viszik a verseny kihunyóban lévő szellemét. Ezek közé az emberek közé tartozik JP is.
A háborúk után úgy tűnik, béke honol az univerzumban. Azonban van valami, ami megtöri ezt a békés csendet és felpezsdíti a galaxisok lakóinak vérét. Ez nem más, mint a Redline, ahol a versenyzők halált nem ismerő bátorsággal nyomják tövig a gázpedált. Viszont a Redline-ra nem egyszerű a bejutás, hiszen előzetes versenyeken kell részt venni. Ilyen versenyek a Blueline és a Yellowline. Úgy tűnik, főhősünknek, JP-nek a Redline örökre csak álom marad, mivel barátjával, Frisbeevel bundázott versenyeken vesz részt. Frisbee lepaktált a maffiával, annak érdekében, hogy az ebből beszerzett pénzből jobb járgányokat tudjon összerakni JP-nek. Ezért azonban nagy árat kell fizetnie… ami pedig, hogy egy versenyt sem nyerhet meg és mindig a végső pillanatban kell veszítenie. Ezúttal viszont a sors máshogy akarta… ugyanis a végső versenyt a Redline-t egy Roboworld nevű bolygón rendezik meg, aminek az uralkodói egyáltalán nem a vendégszeretetükről híresek. Bejelentik, hogy a versenypályát háborús övezetté fogják változtatni. Ennek fényében két versenyző visszalép a szerepléstől. Itt jön a képbe JP, akit az egyik visszalépett versenyző helyére jelölnek.