Windaria (1986)

Infó:

Eredeti cím ウインダリア
Angol cím Once Upon A Time
Egyéb cím(ek) Tales of Windaria
Besorolás anime, film
Hossz 1 rész
Dátum 1986

Ismertető:

A történet elején egy furcsa temetés közepébe csöppenünk. Saki, a kis falu minden lakója összegyűlik, hogy elbúcsúztassa halottjukat, ám ekkor az égen megjelenik egy hatalmas és félelmetes hajó, a Szellemhajó s egyszercsak a halott teste vörös fényben felizzik, a lelke pedig egy Vörös madár képében elhagyja a testét, majd a hajóra száll, hogy csatlakozzon a többi halott lelkéhez. Bár ez a jelenet nem igazán kötődik a történetünkhöz közvetlenül, de kapcsolat fogja még fűzni hozzá, és szerepe lesz még benne.
Ebben a világban minden embernek, aki meghal, a lelke egy Vörös madár képében távozik a testéből, ami elhagyván a testet a Szellemhajóra kerül. A Szellemhajó érdekessége, hogy kapitánya egy hús-vér ember.

Ehhez is fűződik egy legenda, miszerint Saki falujában élt valamikor egy Bambou nevű fiú, aki beleszeretett egy gyönyörű lányba, Druidba. A lány bár nagyon szerette Bambout, de mégsem szeretett volna egy egyszerű földműves felesége lenni, és így leélni az életét. Bambou, hogy bizonyítson szerelmének és a falu lakosainak, úgy döntött, hogy a Szellemhajó kapitánya lesz. Druid rájött, hogy szereti a fiút, és hogy nincs szükség a bizonyításra, de már későn, Bambou már nem hagyhatta el a kapitányi posztot. Attól a naptól fogva a lány minden nap kimegy a közeli sziklához, hogy láthassa szerelmét, de mindhiába, mert a legenda szerint Bambou nem találkozhat hús-vér emberrel 10 évig.

Most pedig következzen a történet az előzmények után. Saki falujában él egy fiatal házaspár, Isu, a fiatal, és álmodozó fiatalember, és Marin felesége. Mind a ketten földművesek, és keményen dolgoznak. Amit megtermelnek, azt az Óriási Tengerparti Királyság Isa piacán el is adják. Isa gyönyörű hely, egy zsilip választja el a tengertől. A zsilip le és felnyitásával szabályozzák a vízellátását a falunak.
Amikor Isuék ott járnak, éppen megpróbálják tönkretenni a zsilipet, de Isu szíve a helyén van, és megakadályozza a a zsilip kinyitását. A szabotálót is sikerül elkapniuk, de ez csak a helyzetet rontja, mert kiderül, hogy Paro király parancsának engedelmeskedett. Isa és Paro már nagyon régen békében él, és ráadásul Ahanas hercegnő szerelmes volt Paro Királyságának trónörökösébe, Jill Hercegbe. A történet az ő szerelmüket is beárnyékolja.

Kitör a háború, versengések folynak az erősebb, fiatal emberekért, hogy maguk mellé állítsák őket, ilyen lesz Isu is, aki mivel Saki falujában lakik, ezért semleges területen él. Vajon melyik fél “katonája” lesz? Mit kell ezért feladnia? Mi lesz a hercegi pár sorsa? És mi történik Marinnal?

Ez egy gyönyörű anime, a Jó és a Rossz harcáról, a szerelemről, az ígéretekről, árulásról, és hogy nem mindig győz a jó, akármennyire is szeretnénk. Mindez egy képzeletbeli világban, Windariában. A film készítői ügyesen válogattak mondákból, legendákból, népmesékből, és valami egészen különlegeset sikerült alkotniuk…